Bármelyik képes, vagy szöveges idézet megtetszik, viheted, de felhívom a figyelmed, hogy a szignált képek bármilyen módosítása a szerzői jogokat sérti! Nagyobb, eredeti méret megtekintéséhez klikk a képre!

A csendről

„Az Úr a csend barátja. A fák, a virágok, a fű csendben nőnek. Nézzetek a csillagokra, a Holdra, a Napra – milyen hangtalanul járják útjukat.”
»✿Kalkuttai Teréz anya ✿«

Naponta szakíts időt a csendre, hogy ne csupán a külső világra, hanem bensődre is figyelj, ahol Isten szól! A csend megnyugtat, lefékezi türelmetlenségedet, és újult erővel tölt el! »✿breviar.sk✿«

Amikor a csend mély, csordultig telített teljességgel, amikor megszűnik a hang utáni vágy, amikor tökéletes az Egyre való koncentrálás, akkor a gondolat olyan, mint a nyíl, eléri és szinte beleolvad a célba; ott az emberi lélek nemcsak megpillantja Istent, de teljesen, egészen, abszolút módon beleolvad az Ő Lényének tisztaságába. Feltöltődik a tiszta fénnyel, ami a lényévé válik, és ezt az energiát, békét, szeretetet sugározza mások felé. Ilyenkor olyanok vagyunk, mint egy élő világítótorony.
»✿Anthony Strano✿«

A csend a kommunikáció hídja Isten és az emberben lévő isteni között. A csendben a legértékesebb, a legkifinomultabb dolgokat találhatjuk meg.
»✿Anthony Strano✿«

Ne keseredjünk el, ha szavunk bárkinél is süket fülekre talál. Különös dolog az emberi lélek csendje. Sokszor esztendők is eltelhetnek, míg az elvetett mag megfogan benne.
»✿Dalai Lama✿«

A szellemi csend a szívet és a tudatot olyan állapotba hozza, hogy kész legyen az Egyetlennel való kommunikációra. Ennek a kommunikációnak az alapját nem a szavak ismétlése jelenti, nem is az intellektuális teóriák gyártása, vagy a különböző korlátozott vágyak beteljesüléséért folytatott könyörgések, imák. A szent kommunikáció az eredeti énünket harmonizálja az örökkévaló Egyetlennel.
»✿Anthony Strano✿«

A csend átélése olyan szükségletünk, mint a fizikai élet számára a lélegzet. Az élethez szükséges erővételhez kell, hogy találjunk egy olyan nyugalmi pontot, ahonnan naponta elindulunk és ahová minden nap visszatérünk: ez a belső béke oázisa. A csend, a koncentráció bizonyos pontján mentális és érzelmi energiát ad, amelyben megnyugszunk. E belső nyugalom nélkül olyanok vagyunk, mint a dróton rángatott bábuk, akiket a külső befolyás szálai ide-oda rángatnak. Ez a belső nyugalmi pont az önuralkodás magja, ami elvágva a szálakat, megszünteti az energiaveszteséget.
»✿Anthony Strano✿«

A csend gyógyít. A csend olyan, mint a tükör. Beletekintve minden világos. A tükör nem vádol, nem kritizál, hanem segít a dolgokat olyannak látni, amilyenek azok valójában. Olyan diagnózist tár elénk, amely megszabadít a helytelen gondolkodásmódtól. Hogyan teszi ezt a csend? A csend felszínre hozza az énünk eredeti békéjét, a velünk született isteni békét. Amikor ezt meghívjuk, a béke átjárja az egész lényünket, az összes egyensúlytalanságot harmonizálja és meggyógyítja. A csend teljessé tesz és feltölt; gyengéden és mégis erőteljesen aktívvá tesz.
»✿Anthony Strano✿«

A csend megteremtéséhez befelé fordulunk. Kapcsolatot teremtünk az örökkévaló énünkkel, a lélekkel. Ebben a feddhetetlen, csendes nyugalomban olyan, mintha egy időtlen anyaméhben lennénk, ahol a megújulás, a struktúra újra alakulása elkezdődik, ahol a tiszta energiából új mintázatok szövődnek.
»✿Anthony Strano✿«

"Ebben a belső térben mélyen elgondolkodom. Visszaemlékezem arra, amit hosszú ideje már elfelejtettem. Lassan, gyengéden koncentrálok, és közben kirajzolódik előttem a szeretet, az igazság, a béke eredeti szellemi lenyomata, amely bennem személyes tapasztalatként, mint az örök valóság felmerül.
Az ilyen gondolatok által minőség költözik az életünkbe. A minőség olyan alapelv, amely megvilágosodott gondolatokat és a cselekedetekben összehangoltságot eredményez.
Ebben a belső térben a Csend megtanít bennünket arra, hogy hogyan figyeljünk, és hogyan fejlesszük ki a nyitottságot Isten felé."
»✿Anthony Strano✿«










Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...